Az igazság ligája máris bajnok

Az időzítés tökéletes. Éppen a múlt hétvégén, a világ legnagyobb mozirajongó és geek fesztiválja, a Comic-Con alatt érkezett a hír, hogy a Wonder Woman 780 millió dolláros bevételével vetélytársait legyőzve a nyár legnagyobb sikerévé küzdötte fel magát. Nem csoda, hogy a San Diegóban vendégeskedő Gal Gadot-ot elképesztő rajongás fogadta, amikor egy közönségtalálkozón megjelent.

A találkozó arra is alkalmat nyújtott, hogy végre hivatalosan is bejelentsék a Wonder Woman 2. folytatását, majd nem sokkal később a premierjének dátumát: eszerint 2019. december 13-ig kell még rá várnunk. De az ürügy más volt: a terembe zsúfolódott rajongók megnézhettek pár képsort az egyre izgalmasabbnak ígérkező Az igazság ligája-ból (Justice League, hazai bemutató: 2017. november).

A film egy kategóriában máris bajnok lett: a legtöbb tweet róla született a Comic-Conon, a karakterek közül pedig Batman és Wonder Woman volt, akiről a legtöbbet posztolták. Nem csoda: Ben Affleck határozottan kijelentette végre, hogy marad Batman „addig csinálom, amíg csak hívnak rá”, Gal Gadot-nak pedig nem kell semmit sem tennie azért, hogy beszéljenek róla: természetessége és bája mindig mindenkit levesz a lábáról…

Írj véleményt:

A következő HTML tags and attributumokat használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>